2012. február 18., szombat
2012. február 11., szombat
2012. január 1., vasárnap
2011. december 30., péntek
2011. november 9., szerda
2011. október 11., kedd
Lengyel példa - és mennyire jó!
Annyira szeretném, ha ez nálunk a magyar történelmi festészettel is megvalósulna. Képzeljétek el Zách Feliciánt, Zrinyi kirohanását, Benczúr, Székely Bertalan, Madarász Viktor képeit élőben. Csák Máté? Hm?
2011. augusztus 16., kedd
2011. július 23., szombat
2011. július 12., kedd
Zseniális! és a média Te vagy keretében is fontos! Beszélünk majd erről is...
Szívesen elmondom ez miért jobb mint a közmédia....
2011. július 10., vasárnap
http://www.facebook.com/pages/Budapest-Te-Vagy/218374411532813
A QR kódra kattintod az iPhone-odat vagy az androidodat
és máris regisztrálhatsz a Budapet Te vagy! facebook oldalra,
ahol videótudósításokat láthatsz szép, szerethető fővárosunkról.
Kövessetek - ha mertek!
2011. június 15., szerda
Tosolini és Keller az online videókról - jó prezik
http://prezi.com/shbjubvhu5d_/online-video-done-right-workshop-intro/
http://prezi.com/ukslv1j_udrv/publishing-online-video/
http://prezi.com/ukslv1j_udrv/publishing-online-video/
2011. június 10., péntek
Ez jó kis nyár elejei tanulmány - ilyenek vagytok?
http://www.scribd.com/doc/56263899/McCann-Worldgroup-Truth-About-Youth#source:facebook
2011. június 2., csütörtök
2011. május 31., kedd
Ilyesmi lenne az elmúlt félév anyagából egy ismeretterjesztő műsor
A vizualitás újra főszerepet játszik a kommunikációban. Ugyanúgy, mint néhány tízezer évvel ezelőtt az írásbeliség előtti kultúráknál. Tanulnunk kell tőlük és abból is, hogy melyek azok a jelek, jel-rendszerek, amelyek “túlélték” az írásos kultúra időszakának lineáris gondolkodását. Az egyes kultúrák sajátos vizuális kommunikációjának összehasonlító tanulmányozása - a közös jelek feltalálása és értelmezése - eszköz lehet a különböző kultúrák és népek közötti kommunikációs zavarok feloldásában!
Az idő birtokbavétele és elvesztése…
Az Idő körülnézett.
És körülötte csak az űr volt. A semmi.
Az Idő egy darabja kitüremkedett és megszületett a Tér.
És egyszerre csak minden a helyére került.
A Tér létezett s benne múlhatott az Idő.
És létezett a Idő ami leírhatóvá tette a Teret.
És kettőjüknek már csak egy ősrobbanásnyi pillanat volt az anyag megalkotása…
Azok az atomok, amiből ez a képernyő, a bőr a kezünkön, a gyümölcs a tálban, a kertben éneklő rigó tolla, fölépül; mind egyidősek. Mondhatni egy Anya szülte ikrek. Leírhatatlanul nagyszámú atom-ikrek. Egyidősek – hiszen Ők maguk a Világegyetem. Hajlamosak vagyunk az Univerzumra úgy gondolni, mint egy távoli titokzatos sejtelmes felfoghatatlan misztikus „valamire” amit nem lehet és nem is kell érzékelni. Pedig az Univerzum mi magunk vagyunk! A kilincs az ajtón, a kő a kertben, a villamos a körúton. Mind-mind szinte bosszantóan azonos anyagból alig néhány tucat atomfajtából épül föl. És ezek az atomok mind egyszerre születtek. Ikrek! És akárhová fordulunk mindig, mindenütt ugyanezeket találjuk – az ikreinket. Csillagászok műszereikkel mega-fényévekre nézve is csak Őket találják. Azt a néhány egyszerű anyagdarabkából épülő néhány-tucat fajta atomot.
Idő, Tér, Anyag. És a tudat…Az Ige…A gondolat…
Hány embertársunk töprengett ezen? Hány embertársunk végezte kínos máglyatűzben, vagy egy sötét magányos elmegyógyintézeti kórterem vaságyában ezek miatt a megfejthetetlennek tűnő gondolatok miatt? Lehetséges-e eldönteni a mi emberi agyunk képességeivel, hogy Az Igével vagy a Tér-Idő-Anyag hármassal kezdődött ez az egész?
Egy mindenesetre igazolódni látszik: Az általunk felfogható világegyetem története – az ősrobbanástól – mint kezdettől - napjainkig leírható az anyagi „kölcsönhatások” időbeli történeteként. Ha a dolgok nem kerülnének egymással kapcsolatba, ha nem hatnának egymásra, az egymáshoz viszonyított létezésük is értelmetlenné válna. A dolgok távolsága, mérete, a környezethez viszonyított hőmérséklete, az általuk elnyelt fény hullámhossza stb. mind csak valamilyen kölcsönhatás eredményeképp írható le. A fizikai kölcsönhatások azok az erők, amelyek a testeket, meghatározott mozgó pályákon tarják, illetve az idő történetén belül a változások kiváltói és kísérői. A kölcsönhatás egyetemességét továbbgondolva feltűnik, hogy nem csak a fizikai, - természettudományosan meghatározható – világ, egyetemes törvénye a négy kölcsönhatás (gravitáció, elektromos, gyenge-atomon belüli és erős) törvénye, hanem az anyagból épült élővilág és azon belül a gondolkodás létezésében is alapvető szerepet játszik. Az evolúcióban és az öröklődésben szerepet játszó molekuláris és atomi kölcsönhatások szerepe, illetve a mutációk kialakulásában beteljesedő hatásuk jól ismert. De ugyanilyen könnyen elfogadható a bonyolultabb biológiai szervezetek – és később majd a társadalmi szervezetek – működésében, az alapvető fizikai kölcsönhatások (pl. a gravitáció-geotropia, fény-fototropia, stb.) működése.
santiago callatrava / organikus struktúra
„Minden mindennel összefügg.”
Ismerjük a történelmi folyamatok egymásra épülő törvényszerűségeit, a genetika sajátos „szenvtelen” rendszerét, de a világegyetem – mint természetes környezetünk – komplex és szorosan összefüggő létét is. Filozófiák, vallási rendszerek, de tudományos világképünk is arra a következtetésre jut, hogy minden olyan "„eseménynek" ahol minimum két dolog kölcsönhatása leírható – gyakorlatilag végtelenre táguló hatása van. (Dominó effektus, „pillangóhatás”) Egyenlőre még nincs az emberiség birtokában a kulcs, illetve az a koordináta-rendszer, amely mentén leírható és egységes rendszerbe foglalható, egyrészt a világ megismerésének története és leírása (vagyis a tér és az idő viszonyának meghatározása) másrészt az érzelmek és „nem anyaginak tűnő” jelenségek működése. A kevesek számára hozzáférhető és még kevesebbek számára érthető matematikai leírások – fizikai-filozófiai fejtegetések lenyűgözik az embert – ha egy kukkot sem ért belőle, akkor is, de a napi létezésünk megértésében, a testi és lelki komfortérzésünk megalapozásában ezek nehezen játszhatnak alapvető szerepet. Pedig a világ megértéséhez nem kell több, mint a megfelelő helyzetben, (térben és időben) a megfelelő kölcsön-hatásrendszer felismerése és működésének megértése. A kölcsönhatások működő rendszere nem más, mint maga a KOMMUNIKÁCIÓ. Vagyis egy dolog kapcsolatba kerül egy másikkal, és kölcsönösen hatnak egymásra, azaz kölcsönösen változást okoznak a másik állapotában.
Palackba zárt üzenet. Genetikus kód. Biliárdgolyók. Gravitáció és a repülés. A mimikri és az „egyenruha”.
A lábát felemelő kutya. A taps és a fütty. Az érzékelés és a kultúra (az érzékelés kultúrája…)
A barlangrajzoktól, Willendorfon át Rubljovig. De a hajléktól Philipp Johnsonig, vagy Otto Frei-ig húzhatjuk az ívet.
Az emberi tudat kialakulása, azaz a homo sapiens megjelenése előtt az elemi kölcsönhatásokig lebonthatónak képzeljük világunk működését. Kezdve az életteremtő fizikai-kémiai körülményektől a darwini természetes szelekcióig.
Carl Sagan a nagy példakép
Ki tudja mikor kezdtük – mi emberek – a tudatos kommunikációt? Valaha – ahogy minden egyéb élőlény – mi is a genetikailag örökölt képleteink és a lassú, de feltartóztathatatlan evolúció szabályozta rendszer szerint, kapcsolódtunk a világhoz. Valahol sejtjeink legmélyén a DNS-spirál őrizte összes adható válaszunkat, összes lehetőségünket.
Sem egyéniség, sem önálló személyiség – így egyedi kommunikáció sem létezett. Létezett egy kongruens és egységes bioszféra, amelyben a kommunikáció is egységes, szabályozott és kiszámítható volt.
A változást az emberré válás környékén felbukkanó új csoda – a tudat jelentette. A kommunikáció elszakadt a biológiai – fizikai rendszerektől. Önálló életre kelt, az emberi tudat játékává, szolgájává, hordozójává, kiteljesítőjévé vált. Az új értelmet és funkciót nyert kommunikáció – mintegy hosszú-hosszú vonatút ütemes lüktetése és a sötét elvillanó fények után zakatolva kiszélesedve ide-oda kanyarogva befutottunk volna egy hatalmas rendező-pályaudvarra.
Kubrick/Clark: 2001 SPACE ODUSSEY
Zdenek Burian paleoartista - a nagy mesélő aki képekben mesél az őstörténetről
Az intenzív megismerés és feldolgozás hihetetlen kreatív kommunikációs pillanatokat teremt. Megindul az absztrakció, a szimbólumképzés, a nyelv gazdagodása, a beszélt nyelv rögzítésének útja, a jelektől az írásig.
Néhány éve Hankiss Elemér a tévében lebilincselő sorozatában azt firtatta ismert gondolkodóktól: mi értelme és célja az emberi létnek? Talán éppen ez, hogy ezt a kérdést föltegyük. – válaszolta a népszerű műsorvezető. Talán éppen az - gondolom én -, hogy a változtatható és megismerhető Tér, az újrarendszerezhető anyag mellé felsorakoztathassuk a változtatható birtokba vehető időt is. Az emberiség a tudat kialakulásának öspillanatai óta avval fáradozik, arra keresi a megoldást, hogy kifogjon az idő objektív és kérlelhetetlen függetlenségén. (Talán még a gravitáció lekűzdése ehhez fogható ősi álmunk. Mert hát mi más, ha nem az idő legyőzése egy múló pillanat ábrázolása, egy pillanatnyi érzelem lírai megfogalmazása, egy esemény képekben – később írásban történő megörökítése? Ugye maga a szó is azt mondja – MEGÖRÖKÍTÉS. És az emberi kultúra alakulásának néhány százezer, a mai civilizációnk néhány tízezer éve alatt megtanultuk sajátos módon megállítani az időt. A dolgokat, eseményeket megörökíteni. A képek, a szobrok, az írás, a jelrendszerek, megállították az időt. A képek a szobrok ALKOTÓI, médiumok örökkévaló pillanattá dermeszthették az időt. A mese, az írás, a képes beszámoló képes volt az idő kerekét akár visszaforgatni, vagy az időbeliséget átrendezni, de ez az élmény soha nem lett valóságos esemény! Csak, mint egy egyezményesen kódolt és megfejthető „összekacsintó” szemfényvesztés létezett.
Egészen az ábrázolás forradalmáig. A „vegyi” képrögzítésig. Amikor a pillanat birtokbavétele már nem csak a beavatottak, a médiumok, tudásától, tehetségétől függött. Amikor egyik pillanatról a másikra a képalkotás minden ember képességévé vált! És megindult az ábrázolás devalválódása.
Dagerrotípia a XX. század elejéről - (amúgy közvetlen őseim...)
Hasonlít – és ez már nem az emberi tehetség csodája – hanem kémiai szabályszerűségek kérlelhetetlen következménye lett. És ezzel az idő is új értelmet kapott. Bárki – szinte bárki – elkaphatta és megörökíthette a pillanatot. Hasonlóbban, precízebben - mint az elmúlt év-százezredek alatt bárki is. A kérlelhetetlen anyag legyőzte a szellemet. Nem a beavatottak művészi teljesítménye volt többé az idő manipulálása, hanem bárkié.
És innen csak egy villanás a megmozduló kép a mozgófilm. Az idő – ha csak illúzióként – de szabad préda lett. Gondoljunk a „Bagolyfolyó” c. film néhány tized másodpercére, amit több mint húsz percig élünk át, vagy arra a több ezer évre, amit egy-egy történelmi film egy-két óra alatt áttekinthet. A „mozi idő” nyújtható, tömöríthető, megállítható, visszafordítható játékszer. És ez az embernek már-már isteni érzéseket és vakmerőségeket eredményez. A kizökkenthető idő lehetővé teszi e tér és az anyag végtelen alakíthatóságát is. Új terek, új idők, új dimenziók nyílnak. A látvány már nem realitás. A kép már nem az, ami. A kép már bármi lehet. Ahogy az idő is. A valóság és az álom, a realitás és a virtualitás összekeveredett. És – mivel a tévé, mint audiovizuális médium - a mozi végtelenül gazdaggá vált isten-képességeivel rendelkezik – maga is azzá válik.
Ismerjük a történelmi folyamatok egymásra épülő törvényszerűségeit, a genetika sajátos „szenvtelen” rendszerét, de a világegyetem – mint természetes környezetünk – komplex és szorosan összefüggő létét is. Filozófiák, vallási rendszerek, de tudományos világképünk is arra a következtetésre jut, hogy minden olyan "„eseménynek" ahol minimum két dolog kölcsönhatása leírható – gyakorlatilag végtelenre táguló hatása van. (Dominó effektus, „pillangóhatás”) Egyenlőre még nincs az emberiség birtokában a kulcs, illetve az a koordináta-rendszer, amely mentén leírható és egységes rendszerbe foglalható, egyrészt a világ megismerésének története és leírása (vagyis a tér és az idő viszonyának meghatározása) másrészt az érzelmek és „nem anyaginak tűnő” jelenségek működése. A kevesek számára hozzáférhető és még kevesebbek számára érthető matematikai leírások – fizikai-filozófiai fejtegetések lenyűgözik az embert – ha egy kukkot sem ért belőle, akkor is, de a napi létezésünk megértésében, a testi és lelki komfortérzésünk megalapozásában ezek nehezen játszhatnak alapvető szerepet. Pedig a világ megértéséhez nem kell több, mint a megfelelő helyzetben, (térben és időben) a megfelelő kölcsön-hatásrendszer felismerése és működésének megértése. A kölcsönhatások működő rendszere nem más, mint maga a KOMMUNIKÁCIÓ. Vagyis egy dolog kapcsolatba kerül egy másikkal, és kölcsönösen hatnak egymásra, azaz kölcsönösen változást okoznak a másik állapotában.
Palackba zárt üzenet. Genetikus kód. Biliárdgolyók. Gravitáció és a repülés. A mimikri és az „egyenruha”.
A lábát felemelő kutya. A taps és a fütty. Az érzékelés és a kultúra (az érzékelés kultúrája…)
A barlangrajzoktól, Willendorfon át Rubljovig. De a hajléktól Philipp Johnsonig, vagy Otto Frei-ig húzhatjuk az ívet.
Az emberi tudat kialakulása, azaz a homo sapiens megjelenése előtt az elemi kölcsönhatásokig lebonthatónak képzeljük világunk működését. Kezdve az életteremtő fizikai-kémiai körülményektől a darwini természetes szelekcióig.
Carl Sagan a nagy példakép
Ki tudja mikor kezdtük – mi emberek – a tudatos kommunikációt? Valaha – ahogy minden egyéb élőlény – mi is a genetikailag örökölt képleteink és a lassú, de feltartóztathatatlan evolúció szabályozta rendszer szerint, kapcsolódtunk a világhoz. Valahol sejtjeink legmélyén a DNS-spirál őrizte összes adható válaszunkat, összes lehetőségünket.
Sem egyéniség, sem önálló személyiség – így egyedi kommunikáció sem létezett. Létezett egy kongruens és egységes bioszféra, amelyben a kommunikáció is egységes, szabályozott és kiszámítható volt.
A változást az emberré válás környékén felbukkanó új csoda – a tudat jelentette. A kommunikáció elszakadt a biológiai – fizikai rendszerektől. Önálló életre kelt, az emberi tudat játékává, szolgájává, hordozójává, kiteljesítőjévé vált. Az új értelmet és funkciót nyert kommunikáció – mintegy hosszú-hosszú vonatút ütemes lüktetése és a sötét elvillanó fények után zakatolva kiszélesedve ide-oda kanyarogva befutottunk volna egy hatalmas rendező-pályaudvarra.
Kubrick/Clark: 2001 SPACE ODUSSEY
Zdenek Burian paleoartista - a nagy mesélő aki képekben mesél az őstörténetről
Az intenzív megismerés és feldolgozás hihetetlen kreatív kommunikációs pillanatokat teremt. Megindul az absztrakció, a szimbólumképzés, a nyelv gazdagodása, a beszélt nyelv rögzítésének útja, a jelektől az írásig.
Néhány éve Hankiss Elemér a tévében lebilincselő sorozatában azt firtatta ismert gondolkodóktól: mi értelme és célja az emberi létnek? Talán éppen ez, hogy ezt a kérdést föltegyük. – válaszolta a népszerű műsorvezető. Talán éppen az - gondolom én -, hogy a változtatható és megismerhető Tér, az újrarendszerezhető anyag mellé felsorakoztathassuk a változtatható birtokba vehető időt is. Az emberiség a tudat kialakulásának öspillanatai óta avval fáradozik, arra keresi a megoldást, hogy kifogjon az idő objektív és kérlelhetetlen függetlenségén. (Talán még a gravitáció lekűzdése ehhez fogható ősi álmunk. Mert hát mi más, ha nem az idő legyőzése egy múló pillanat ábrázolása, egy pillanatnyi érzelem lírai megfogalmazása, egy esemény képekben – később írásban történő megörökítése? Ugye maga a szó is azt mondja – MEGÖRÖKÍTÉS. És az emberi kultúra alakulásának néhány százezer, a mai civilizációnk néhány tízezer éve alatt megtanultuk sajátos módon megállítani az időt. A dolgokat, eseményeket megörökíteni. A képek, a szobrok, az írás, a jelrendszerek, megállították az időt. A képek a szobrok ALKOTÓI, médiumok örökkévaló pillanattá dermeszthették az időt. A mese, az írás, a képes beszámoló képes volt az idő kerekét akár visszaforgatni, vagy az időbeliséget átrendezni, de ez az élmény soha nem lett valóságos esemény! Csak, mint egy egyezményesen kódolt és megfejthető „összekacsintó” szemfényvesztés létezett.
Egészen az ábrázolás forradalmáig. A „vegyi” képrögzítésig. Amikor a pillanat birtokbavétele már nem csak a beavatottak, a médiumok, tudásától, tehetségétől függött. Amikor egyik pillanatról a másikra a képalkotás minden ember képességévé vált! És megindult az ábrázolás devalválódása.
Dagerrotípia a XX. század elejéről - (amúgy közvetlen őseim...)
Hasonlít – és ez már nem az emberi tehetség csodája – hanem kémiai szabályszerűségek kérlelhetetlen következménye lett. És ezzel az idő is új értelmet kapott. Bárki – szinte bárki – elkaphatta és megörökíthette a pillanatot. Hasonlóbban, precízebben - mint az elmúlt év-százezredek alatt bárki is. A kérlelhetetlen anyag legyőzte a szellemet. Nem a beavatottak művészi teljesítménye volt többé az idő manipulálása, hanem bárkié.
És innen csak egy villanás a megmozduló kép a mozgófilm. Az idő – ha csak illúzióként – de szabad préda lett. Gondoljunk a „Bagolyfolyó” c. film néhány tized másodpercére, amit több mint húsz percig élünk át, vagy arra a több ezer évre, amit egy-egy történelmi film egy-két óra alatt áttekinthet. A „mozi idő” nyújtható, tömöríthető, megállítható, visszafordítható játékszer. És ez az embernek már-már isteni érzéseket és vakmerőségeket eredményez. A kizökkenthető idő lehetővé teszi e tér és az anyag végtelen alakíthatóságát is. Új terek, új idők, új dimenziók nyílnak. A látvány már nem realitás. A kép már nem az, ami. A kép már bármi lehet. Ahogy az idő is. A valóság és az álom, a realitás és a virtualitás összekeveredett. És – mivel a tévé, mint audiovizuális médium - a mozi végtelenül gazdaggá vált isten-képességeivel rendelkezik – maga is azzá válik.
A teret, az anyagot és az időt is birtokba vevő új Eszköz önálló életre kel. Anyagtól független, tértől független, időtől független jelenséggé válik.
Azaz … igévé?
Azaz … igévé?
Ma véget értek a tévés újságírás I. vizsgák - köszönöm a színvonalas részvételt!
Kommunikálunk az emlékeinkkel, a testünkkel, a beszédünkkel, a tárgyainkkal, a döntéseinkkel stb. Életünk maga a kommunikáció. Kommunikálnak a tömegkommunikáció eszközei is velünk. A sajtó, a rádió, az Internet, a televízió, a mobiltelefonok, a fénykábelek, a reklámok a marketing világa, a távoktatás és a tömegszórakoztatás mind-mind a professzionális kommunikáció - a média összetevői. Mindennapjaink tapasztalásai ma már zömmel professzionális közvetítők útján jutnak el hozzánk!
A folyamatos információtömeg fárasztó elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen áradatként ömlik felénk a médiából születésünk első pillanatától - sőt még azt megelőzően is! Furcsa és különös, hogy a médiát születésünk óta tapasztaljuk és elszenvedjük - ugyanakkor a médiában való eligazodást - a média értését mintha nem tekintenénk olyan fontosnak. Közismertek az elriasztó adatok és történetek a manipulálható és félrevezettet tömegekről, a „média-függőségben” szenvedő gyerekekről. De közismertek a média hatalmának jelentőségének fontosságának bizonyítékai.
Mi is hát a média? Az emberi társadalom felemelkedésének és kibontakozásának eszköze, a tudás és az érzelmek közvetítője, romlásba hajtó átkozott manipuláló fegyver, a szabadság és a demokrácia, az emberi független méltóság záloga?
Valaki táncol az operában, a közönség tapsol a Zeneakadémián, A süketnémák táncprodukciót néznek – tetszésüket kézfelemeléssel, integetéssel jelzik. Az ember megrendülten olvassa a GEO-ban a kongói gorillák kipusztulásáról szóló híradásokat, vagy az utcán bámulja a digitális óriásképernyőt, miközben a másik óriásplakáton mosolygó világsztár ismerős mosolya fogkrémet hirdet.
Ülünk az autónkban és hallgatjuk a rádiót, közben figyeljük a közlekedési táblákat. A sarkon japán turista-csoport, kattognak a fényképezőgépek. Egy repülő reklámfeliratot húz el, kedvenc hetilapunk ismert logotípiája jelzi – már megint elmúlt egy hét… Este, otthon a híradó szignálzenéje hagyatja abba a mesélést a gyerekeknek, ismert képek, hangok és arcok töltik be a teret.
Folyamatos zsongás és vibrálás vesz körül. Mióta is? Talán több száz vagy ezer – esetleg millió éve már? Árad, ömlik, az információ. Úgy tűnik az információ – túl azon, hogy az általunk ismert fizikai és biológiai létezés meghatározója, „működtetője” és leírója, - egyik legfontosabb alapeleme mindannak, amit emberi tudatnak, társadalomnak, civilizációnak és kultúrának nevezünk. Persze sokféleképen lehet az emberi kultúra és civilizáció történetét szemlélni, de nem érdektelen, sőt kifejezetten izgalmas a kommunikáció szemüvegén keresztül átélni mindazt, amit emberi létezésünk jelent.
A kommunikáció és ezen belül a média közelebbi megismerése nem csak izgalmas szellemi kaland, hanem valódi – és hasznosítható – tudást is nyújt. A média megértése, okos használata, a benne megjelenő információk természetének és hatásmechanizmusának ismerete eredményesen segíthet a társadalom megismerésében, az eligazodásban, sőt a személyes érvényesülésben is.
Az ember ül a számítógép előtt. Zsebében iPhone, a képernyőn az Internet kereső programja, az asztal szélén a printer, szemben a képernyőn – miközben a háttérben a készülék rögzíti a legfrissebb sporteseményeket - CNN Braeking News. Megcsörren a vezetékes telefon, a postaládából éppen kikerült Direct mail levelek átnézetlenül tornyosulnak az előszobában, a telefonban egy politikus személyesen hozzám beszél egy magnetofonról. A képernyőn most orrcsepp-reklám, a távirányító után nyúlok… Az HBO-n középkori kalandfilmet vetítenek, a TNT-n a második világháború Csendes-óceáni légi csatája elevenedik meg, a Duna TV-n Kossuth és Széchenyi vitáznak… A számítógép levelezőrendszere jelez – mail érkezett. Pittyen a Twitter, hemzseg a facebook, tegnap esti blog bejegyzésemre érkeznek a válaszok. A barátom a facebookra feltette legfrissebb, alig két órája készült ceyloni képeit. (Huh de feketék az angyalok ott a paradicsomban.) A munkahelyi informatikai rendszer folyamatosan jelzi feladataim állapotát, a google calendar-ba a párom holnap estére találkozót ír be.
Mit is tapasztalok tehát? A média-eszközök egyidejű kapcsolatot teremtenek a körülöttem lévő világgal, az emberekkel, barátaimmal és idegenekkel, hivatalokkal, cégekkel, de kapcsolatot teremt múltammal, a világ, térben és időben mérhetetlenül távollevő eseményeivel és helyeivel.
Már nem is ÉN LÉTEZEM – hanem az ÉN UTAM amit bejárok, a hálózat amit használok. Néhány értelmes keresőszó beírása valahol egy számítógépbe és többet tudhatnak meg rólam mint amennyit én magam tudhatok. A végzettségemtől a betegbiztosítási számlámig, a vásárlásaimtól az alvási szokásaimig.
Követhető vagyok.
Utassá váltam,
…ugyanakkor mintha egyre kevésbé mozdulnék!
Ma repül utoljára az űrsikló
Ki ne nézett volna még föl az augusztusi csillagos égboltra? Ki ne érezte volna “valahol belül” a hirtelen változó időjárás közeledtét? Ki ne érzett volna valami meghatározhatatlan borzongást egy réges-régi dallam hallatán? Vajon van-e olyan ember, akinek az álmaiban ne jelennének meg olyan képek amilyeneket ébren még sohasem látott? Vajon van-e olyan ember, akinek néha - minden ok nélkül - ne lenne nagyon jó napja és néha még szinte a saját társaságát sem viseli el? Vajon az emberi fejlődés során hány és hány emlék, mennyi tapasztalat halmozódott föl az emberiségben. Ezek az emlékek a kultúrákban tovább élnek, de vajon mennyi mindenről nem tudjuk, hogy valójában mit is jelent? Vajon miért tesszük ezt vagy azt? Vajon miért viszolygunk a hüllők láttán és miért riadunk meg egy fekete macskától? Kérdések, amelyekkel szinte minden percben találkozunk és amelyeket nem tudunk - gyakran még magunknak sem - megválaszolni.
Az ezredfordulónk az emberi kommunikáció megújulásának és globálissá válásának fordulópontja is volt. A 90-es évek fénysebességgel növekvő technikai hálózatot szőtt bolygónk köré. Ezzel a hálózattal túlléptünk az írás és a soknyelvűség korszakán. Elsődleges szerephez jut a földi evolúcióban az auditív és a vizuális kommunikáció.
A globális kapcsolatépítés olyan rendszerekkel bővül, amelyekkel a természet - és szélesebb értelemben véve a világegyetem - “modellezése”, emberi megértése, lényegének felismerése egyre könnyebben tehető közös gondolkodás tárgyává. Ma ez a rendszer az, amely képes az egyetemességet valamennyi bolygólakókban tudatosítani. Ez a rendszer az amely képes lehet egyetemes felelősségtudatot és egyéni érdekeket közelebb hozni egymáshoz. Ahogy szélesedik az egységes társadalom illetve az egy közösséghez való tartozás tudata, úgy lesz egyre fontosabb az egységes globális földi emberi kultúra.
Az egyre szélesebb körű kapcsolatrendszer egyre több hasonlóságot, egyre több közös emléket tudatosít bennünk. A globális kommunikáció - mint egy “időgép” - kapcsolatba hoz egyéneket, népeket, világtájakat a saját múltjukkal és jövőjükkel.
Az új évezred kikényszeríti, hogy elővegyük ősi emlékeinket és tapasztalásainkat, hogy saját helyünket a bolygón és bolygónk helyét a világmindenségben közösen újragondoljuk. Hogy megtaláljuk a közös nyelvet amely az új típusú - harmadik évezredbeli - ember felé elvezet. Az ember felé aki megbékél a természettel, aki nem pusztítja tovább környezetét aki bátor szívvel fordul a világegyetem felé. Mindennek kutatására és tudatosítására soha nem állt olyan hatékony eszközrendszer rendelkezésére mint ma. Távközlés, tömegkommunikáció, computer-technika, Internet, maximális mobilitás, űrkutatás. Ma az űrsiklótól búcsúzunk…
2011. május 8., vasárnap
2011. május 3., kedd
Egy nagy lépés az értelmes és szervezett videó-megosztás útján
2011. április 26., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)